A menopauza szakaszai

A menopauza egy olyan életszakasz, amelyen minden nő keresztülmegy, és leggyakrabban a test megváltozása, a menstruáció és a termékenység jut róla az eszünkbe. A női lét jól ismert része – de tudta, hogy valójában két különböző szakaszból áll? Az egyik a perimenopauza, amely néhány évvel a menopauza előtt következik be, illetve maga a menopauza. 
 
Ebben az útmutatóban alaposabban áttekintjük ezt a két szakaszt, valamint azokat a jeleket, tüneteket és változásokat, amelyekre érdemes odafigyelni; emellett pedig megvizsgáljuk a menopauza előtti és utáni időszakot, valamint azt, hogy az egyes szakaszok során mire lehet számítani.

Mit jelent a perimenopauza?

A perimenopauzát gyakran összekeverik a premenopauzával, amely az életnek azt az időszakát jelenti, amikor egy nő termékeny és menstruál – akár rendszeresen, akár rendszertelenül. 
 
A perimenopauza jelentése „menopauza körüli időszak”, és arra az időszakra vonatkozik, amikor a petefészkek kezdenek fokozatosan egyre kevesebb ösztrogént termelni. A perimenopauza általában több évvel a menopauza előtt veszi kezdetét, és az érintettek különböző életkorokban kezdik megtapasztalni. A perimenopauza jelei és tünetei a 40-es életévek környékén kezdődnek, de előfordulhat, hogy már a 30-as életévekben vagy még korábban.

A perimenopauza jelei és tünetei

Felsorolunk néhány érezhető változást:
  • Rendszertelen menstruáció 
  • Súlyosbodó PMS- (menstruáció előtti) tünetek 
  • Súlygyarapodás
  • Hőhullámok
  • Hangulatváltozások 
  • Mellérzékenység 
  • Fáradságérzés
  • Nehéz alvás
  • Fejfájás 
  • Csökkenő libidó 
  • Húgyúti fertőzések 
  • Termékenységi problémák  
  • Hüvelyszárazság és/vagy fájdalomérzés szex közben
  • Vizeletszivárgás köhögéskor vagy tüsszentéskor
  • Leküzdhetetlen vizelési inger 

Mit jelent a menopauza?

A menopauza akkor következik be, amikor a szervezet már nem termel annyi ösztrogént, mint korábban, és már nem lök ki havonta egy érett petesejtet. Ez azzal jár, hogy megszűnik a menstruáció. Hivatalosan akkor lehet kijelenteni, hogy lezajlott a menopauza, ha egy teljes évig nincs menstruáció. 
 
A menopauza általában 45 és 55 éves kor között következik be, de az 50-es életévek elején gyakoribb.

A menopauza jelei és tünetei

A menstruáció megszűnése alatti időszakban több ugyanolyan tünet is felléphet, mint a perimenopauza ideje alatt. A menopauza leggyakoribb jelei és tünetei például a következők:
  • Hőhullámok 
  • Éjszakai izzadás 
  • Nehéz alvás
  • Csökkenő libidó
  • Memória- és koncentrációs zavarok
  • Hüvelyszárazság és/vagy fájdalomérzés szex közben
  • Fejfájás
  • Hangulatváltozások
  • Erős szívdobogás 
  • Ízületi merevség
  • Csökkenő izomtömeg
  • Rendszeresen visszatérő húgyúti fertőzések
  • Gyakori vizelés 
 
Míg ezek közül soknál az életmódváltás vagy a háziorvossal való konzultáció lehet a legjobb kezelés, a vizeletinkontinencia egyik tünete, a gyakori vizelés esetében biztosan tudunk Önnek segíteni. Termékválasztékunk darabjai, köztük a TENA Lady Slim Micro, Mini Magic, Ultra Mini és Ultra Mini Plus betétek, tökéletesen alkalmasak alkalmi enyhe szivárgásokhoz, ezenfelül pedig támogató cikkeket is közzétettünk, hogy segítsenek Önnek ebben az időszakban.

Mi következik a menopauza után?

A menopauza utáni időszak akkor veszi kezdetét, amikor az utolsó menstruáció óta eltelt egy teljes év. Ekkorra remélhetőleg a menopauza legtöbb tünete enyhül, Ön pedig azt veszi észre, hogy több az energiája. 
 
Bizonyos tényezők, többek között az alacsonyabb ösztrogénszint következtében fennáll az esélye annak, hogy megnő bizonyos egészségügyi állapotok, köztük a csontritkulás, a szívbetegségek, valamint a hüvely és a húgyhólyag állapotváltozásának kockázata. Az egészséges életvitel és a mozgás pozitívan befolyásolja a fenti állapotok előfordulásának esélyét, de minden nő másmilyen – beszéljen hát a kezelőorvosával, hogy megtudja, mit tehet azért, hogy kézben tudja tartani a dolgokat. 
 
Bármilyen aggálya támad a menopauza bármelyik szakaszában, keresse fel háziorvosát, és kérjen tőle tanácsot. Előfordulhat, hogy ő tud Önnek hormonpótló terápiás (HRT) gyógyszert, egyéb gyógyszereket vagy tippeket adni arra vonatkozóan, hogy miként változtasson életmódot, és alakítson ki olyan új szokásokat, amelyek segítenek a menopauza időszakában. Ha többre kíváncsi, látogasson el a menopauzával kapcsolatos támogató oldalra.

További olvasnivaló